Üdv mindenkinek, aki ide téved!
Gondoltam, ha már könyvtárosnak tűnő személy vagyok*, akkor indítok egy blogot, kicsiny országunk, kicsiny városának, kicsiny könyvtáráról.
Nem fogok titkokat leleplezni, mert akkor beperelnének :P
De megosztok minden olyan észrevételt, amit úgy gondolom, hogy jobb ha kiírom magamból, mintsem beleőrüljek.
Biztos lesz itt minden, olvasókról, olvasásnépszerűsítésről, könyvtár működésről, és mindenről ami engem foglalkoztat a munkahelyemen. Természetesen betartva a személyiségi jogokat, és minden törvényi előírást.
Tavaly a könyves blogomon jelent meg a "megfagyunk, mert nincs fűtés" na az ilyen posztok is, majd erre a blogra kerülnek fel, próbálom azt fenntartani a könyveknek és olvasásnak, kizárva onnan a munkámat :D
Amit érdemes rólam tudni. Könyvtáros asszisztens és segédkönyvtáros vagyok. 2006 december 6-a óta dolgozom a munkahelyemen. Könyv kölcsönzéssel foglalkozom, és visszavétellel és néha olyan érzésem van, mintha egy antikvárban dolgoznék, az előtérben lévő selejt könyvek és ajándék könyvek eladása miatt. Ezek beárazása és átnézése (menedzselése) is az én feladatom. Emellett a könyvtár Molyos profilját kezelem, illetve a katalógus rendbetételén szorgoskodom (jól tűröm a monoton munkát).
Összességében szeretem a munkám, ha nem szeretném, akkor már rég felmondtam volna. Tekintve, hogy nem épp a legjobban fizető szakmák egyike, és a megbecsülést is csak így hallomásból szoktuk hallani. Tehát szeretem a munkám és az olvasókat. Nem, nem mindegyiket :)... vannak fura olvasóink, de róluk tuti lesz még poszt itt.
*A könyvtárosi szakmát jelenleg felsőfokú tanulmányok révén, egyetemi vagy főiskolai szinten lehet elsajátítani; ebből következően – noha a közvélekedés és köznyelv hajlamos mindenkit könyvtárosnak tekinteni és nevezni, aki könyvtárban dolgozik, sőt kisebb intézményekben bár szakképzettség nélkül, de könyvtárosként jelenik meg a használó előtt – a könyvtárosi etikai kódex normarendszere a felsőfokú szakképzettségű könyvtárosokra vonatkozik, hiszen megalapozottan csak tőlük lehet elvárni, hogy etikus viselkedésüket szakmai biztosítékok alapozzák meg. A könyvtárhasználó számára azonban közömbös, hogy a könyvtárban számára szolgáltató valaki könyvtáros-e vagy csupán könyvtárosnak látszik:[…]
26. oldal Papp István (szerk.): A magyar könyvtárosság etikai kódexe